2. Állandóan a hullámok taraján.

Most már én sem vagyok benne biztos, hogy kellett-e nekünk ez az oldal? Annyi sandaság veszi körül, sok elhatárolódás, lekezelés, lenézés, hogy kezd elegem lenni ebből nagyon. Nincs energiám a magam, és az itt résztvevők jó szándékát állandóan igazolni, magyarázni a sandasággal szemben. Akik ezen a dolgon segíteni tudnának, azok szarnak az egészre. Ez az egész dolog annyit nem tudott elérni egy jó fél év alatt, hogy legalább szobatiszta legyen, és úgy is kezeljék! Amire többen fel szerették volna használni, azt én nem szívesen engedtem volna, nem is tettem. Így már sokaknak nem is volt olyan fontos, érdekes. Ezzel viszont sok, minden féle szál elszakadt. Nem kívánom ezeket már összekötni, mert lehet, hogy ezek az indulásnál sem voltak egyben. Csak én nem vettem észre. Ma már nem indítanám útjára ezt az oldalt, és csak másokra való tekintettel nem szüntetem be. Van kb. tíz ember, akiket megkedveltem, miattuk nem teszem ezt. Azért úgy látom, hogy sokkal jobban tennénk, hogy valamelyikünk a tízből, csinálna egy saját oldalt, ezen oldal helyett! Ott aztán ki lehetne osztani minden szarházit! Nem kéne állandóan a közösségre, más tisztességes emberek sorsára is figyelemmel lenni! De szép is lenne! A magam nevében adnék mindenkinek, amit megérdemel! Nem kellene örökké, mindenkitől elnézést kérni, meg arra gondolni, hogy ne legyen senkinek bántódása amiatt, ami itt megjelenik. Lehet, hogy csak annyi történt, hogy túlságosan belemásztam olyan dolgokba, amikbe nem, vagy csak nem így kellett volna, és akkor nem érezném ezt. Egyébként most már úgy érzem, hogy lélekben távolodom a dolgoktól. Nem tehetek erről. Most lehet hogy érzékenyebb vagyok, de amit gondolok ezzel kapcsolatban ide írom, nem szégyen úgy gondolom. Most még nem látom ennek a dolognak a közeli jövőjét tisztán, de ez is eljön majd, amikor dönteni kell. Nem csak az én munkám veszik kárba, ha vége lesz, hanem másoké is. Ez is visszatart drasztikus döntéshozataltól. Sosem szartam le mások munkáját. Nehéz időszakban van ez az egész dolog, és nehéz döntés előtt állok. Minden esetre nagyon megfontolt leszek. Nem olyan, mint amikor elindítottuk az egészet. Akkor egy kicsit elragadott a lelkesedés, mint a kis gyereket, amikor a búcsuban meglátja a körhintát! Mindenképpen fel szeretne ülni rá, már benne ül az ülésben, és akkor közlik vele, hogy tízezer forint egy menet! Na, én is így jártam ezzel! Kikérték az árából a menetet. Legalábbis így érzem. Később jöttem csak rá, hogy miért is kellene nekem bevállalni olyan dolgokat, amiket tulajdonképpen nem is szeretnék, és nincs is hozzá semmi közöm. Csak azért, hogy percekre jó fiú legyek számomra semmit sem jelentő emberek szemében, akik ha elfordulnak tőlem, akkor rögtön köpnek egy nagyot utánam, vagy rám. Nem vágyom ilyen szerepre. A tisztesség, becsület volt számomra a legfontosabb egész eddigi életemben. Nem néztem karriert, sem anyagi hasznot. Talán ezért is vittem ilyen „sokra”! Mégis annyi támadás ért, igaztalanul, meghurcolások, hogy nem kívánom senkinek. Ezután megfogadtam, önzőbb leszek. Kicsit vissza kell húzódnom, belátom. Sem zászlóvivő, sem fáklya szerepre nem vágyom. Ahol eddig sötét volt, ott ezután is az marad, ha rajtam múlik! Nincs szükségem senki egyetértésére, elismerésére sem. Magányos farkasként húzom ameddig lehet. Amíg békén hagynak. Nem vállalok konfliktusokat senkiért, senkivel. Látom, hogy a közösségek, vagy azok részei gondolkodás nélkül kiállnak tisztességtelen dolgok mellett. Ez is megvisel. Ezen közösségekért, akiknek tagjai csak bele taposnak az emberbe, semmit sem szabad tenni. Úgy érzem magam, mintha valaki lekopasztotta volna a szomszéd tyúkját, és ő ugyan tudja, hogy nem én tettem, azt is, hogy ki volt, de mégis engem basz le érte! Köszönöm szépen ebből nem kérek. Én nem tudok mindenhez jó képet vágni. Az elveimet sem hangoztatom, mert vagy tudom őket tartani, vagy nem. Ehhez sem lesz szükségem senki segítségére. Vannak, akik nekem mondják meg nagy hangon a frankót, más emberek szemétsége miatt. Erre sincs semmi szükségem. Magam is el tudom dönteni, hogy ki a szemét, és ki a tisztességes ember. Egyszerre csak egy hajóban lehet evezni. Belátom, bár mennyire is szeretném, abba a hajóba nem fér bele mindenki, amiben én evezek. Ez nem Noé bárkája. Régebben azt írtam volna, hogy sajnos. Ma már nem teszem. Nem sajnos. Fél évvel ezelőtt tele voltam illúziókkal. Mára ezek szerte foszlottak. Maradt a rideg valóság. Még pár hónap, és remélem, miután segíthetek egy két dolgot az általam vélt helyes irányba terelgetni, minden a helyére kerül! A személyem csak magamnak fontos. Nem kell nekem a szart ítélet napig aranyozni. Attól az még úgyis szar marad. Nem akartalak benneteket fárasztani ezzel, és pont ezt a pár embert aki itt jelen van az oldalon, akiket én magam is kedvelek, szeretek, de nagyon ki kívánkozott belőlem, és régebb óta nyomaszt. Szeretném, ha az életem ezen része kevésbé zaklatottan folyna tovább, és csak annyit teszek amennyit feltétlenül szükséges! Nem többet. Köszönöm, hogy elolvastad.

UI: Azóta indult ez a blog az oldalon, remélem tudom majd használni!
(Dé)